Évek óta visszatérő probléma a fekete-, illetve szürkegazdaság virágzása, amikor a munkáltató a munkabért vagy annak egy részét borítékban, a járulékok levonása, adók befizetése nélkül készpénzben adja át a munkavállaló számára. Ezzel csökkenti az adóbevételt, saját magának azonban szép summát tud megspórolni. A munkavállaló kénytelen elfogadni ezt a helyzetet, ha “tisztességes” bérért kíván dolgozni, azonban ha fény derül rá, mindkét félnek van veszíteni valója.
A fenti gyakorlat elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érinti, így például a kereskedelem, vendéglátás vagy az építőipar szegmenseit. A munkáltató általában a minimálbér (vagy garantált bérminimum) összegére jelenti be a munkavállalót, ennek a nettó részét az esedékesség időpontjában átutalással teljesíti a dolgozó számlájára. Ezen béren felül a felek szóban megállapodnak egy olyan nettó összegben is, melyet még havonta készpénzben kap meg a munkavállaló. Tapasztalatok szerint nem ritka eset, hogy a zsebbe kapott pénz összege kétszer, háromszor annyi, mint az adózott munkabéré.
Mivel a munkáltató nem szeretné, ha fény derülne az adócsalásra, elindul a trükközés. Hogyan tudja legbiztonságosabb módon kifizetni a munkavállalót akként, hogy a külvilág felé ne derüljön ki, ha azonban erre mégis sor kerülne, és a munkavállaló lesz oly elvetemült, hogy például bíróság előtt érvényesíti a – sikeresen bizonyított – ténylegesen kialkudott munkabér iránti igényét, igazolni tudja, hogy azt megfizette részére. Nem kívánok ötleteket adni, rendkívül színes az alkalmazott megoldások skálája.
Az írásba foglalt munkaszerződéstől eltérő szóbeli megállapodás hátránya a bizonyítási nehézség. Számos példa akad arra, hogy a dolgozó hónapokig rendben megkapja a borítékos pénzét is, majd egy napon, amikor az esedékes lenne, a cég türelmét kéri. Három-négy-öt hónapon keresztül tart a hitegetés, mire a munkavállaló megelégeli. Ilyenkor új munkalehetőség után néz, ha ez sikeres, következik a jogviszony megszüntetése (akár azonnali hatályú felmondással is élhet, amennyiben bizonyítani tudja, hogy a munkabére mértéke nem egyező a munkaszerződésben szereplővel, és azt a bérfizetési időben nem kapta meg), és kezdetét veszi az elszámolási vita.
A lebukás veszélye igazán ilyenkor, továbbá akkor jelenik meg, amikor a munkavállaló jogviszonyát – általa kifogásolt módon – a munkáltató szünteti meg. Eddig az időpontig egy esetleges adóhatósági ellenőrzés is csak nagyon kivételesen tudja feltárni a szabálytalanságot.
Amennyiben azonban a dolgozó munkaügyi bírósághoz fordul a munkáltatói felmondás/azonnali hatályú felmondás jogellenességének (munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogszerűségének) megállapítása iránt, pernyertesség esetén a megítélendő elmaradt jövedelem alapja a munkabére (távolléti díj) lesz. A munkavállaló számára így nem mindegy, hogy az adott esetben a 12 havi bér szorzószáma bruttó 101 500, vagy vagy bruttó 300 000 forint lesz-e.
A perben a munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a tényleges munkabére nem egyezett a munkaszerződésben szereplő bérrel. A munkáltató – a fentiek szerint – általában gondosan ügyel arra, hogy ez ne legyen igazolható (hibák persze előfordulhatnak), és a dolgozó leleményessége sem utolsó szempont (kép-, hangfelvétel, tanúk), bár nincs könnyű helyzetben. Tételezzük fel, hogy a jogerős ítélet eredményeként eljuthatunk oda, hogy a munkavállaló megnyerte a pert, és bizonyította a zsebbe kapott munkabér tényét és összegét is.
Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Büntető törvénykönyv 396. §-ában szabályozott költségvetési csalás intézményét. Ennek megfelelően, aki költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A minősített eseteknél az okozott vagyoni hátrány függvényében nő a szabadságvesztés tartama.
A büntetőeljárásról szóló törvény szerint a bíró köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. Ez tehát azt jelenti, hogy a fenti törvényhelyek alapján mindkét fél felelősségre vonható. A munkáltatón – egy büntetőeljárás kezdeményezése mellett – az adóhatóság behajthatja a be nem fizetett járulékokat, ezek kamatait és bírságot is kiszabhat. A munkavállalót pedig kötelezheti elévülési időn belül (5 év) a be nem fizetett járulékok és kamatai megfizetésére. Azaz könnyen előfordulhat, hogy a pereskedéssel töltött évek során megnyert összeg egy része el is úszik.
Látható, hogy bár a munkavállalók kényszerűségből fogadják el az adózatlan jövedelmet (önellenőrzéssel ugyan helyesbíthetnek, de ez előbb-utóbb a munkaviszonyuk megszüntetését vonhatná maguk után), számukra is kockázatos lehet az eljárás. Kétségtelen, hogy jelentős kár éri őket, ugyanis a munkabérük be nem jelentett része nem számít bele a tgyásba, gyedbe, táppénzbe, de banki kölcsönt sem egyszerű felvenni. Természetesen minden esetet konkretizálni kell az adott dolgozóra, mert egy 23 éves pályakezdő férfi könnyebben elfogadja a zsebbe kapott munkabér helyzetét, mint egy 31 éves, gyermekvállalás előtt álló nő.
A helyzetet rontja, hogy sokan egyáltalán nincsenek bejelentve, sőt, erről csak akkor szereznek tudomást, amikor orvoshoz mennek. Akiben kétség merül fel e tekintetben, annak érdemes időben érdeklődni az adóhatóságnál. Ha kiderülne, hogy nem fizet járulékokat a munkáltató, vagy munkaszerződést sem bocsátott a munkáltató a dolgozó rendelkezésére, a munkaügyi felügyelethez lehet fordulni.
Megoldást a munkáltatók oldaláról kellene találni – talán utópisztikusan hangzik –, de érdekeltté kellene tenni őket az adófizetésben, akár növelve a kedvezmények körét, akár csökkentve a terheket. Hátha a kevesebb több lesz…