Be kell-e jelenteni osztalék és osztalékelőleg felvételét?

Milyen gazdasági formák (kft., bt., kkt., ügyvédi iroda) esetében kell bejelenteni, és hogyan a felvenni kívánt osztalékot, osztalékelőleget az alábbi esetekben: 1. 2014-ben osztalékelőleget kívánnak felvenni a tagok (évközi mérleget persze készítünk). Hogyan, s hova kell elektronikusan ezt bejelenteni, hogy nem veszélyezteti a …..? 2. 2014-ben a már jóváhagyott (akár korábbi évekről is már jóváhagyott, de még ki nem fizetett) osztalékokat akarják kifizetni. Kell-e jelenteni elektronikusan, és hogyan?

Az éves beszámoló elfogadását megelőzően osztalékelőleg továbbra is (az új Ptk. rendelkezései szerint is) akkor fizethető, ha annak számviteli törvényben rögzített feltételei (Szt. 39. § (4) bekezdése) adottak. Vagyis akkor, ha a közbenső mérleg alapján megállapítható, hogy a társaság rendelkezik osztalék kifizetéséhez szükséges fedezettel: a kifizetés nem haladja meg az utolsó éves beszámoló szerinti üzleti könyveinek lezárása óta keletkezett eredménynek a megállapított, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített összegét, és társaságnak a helyesbített saját tőkéje a kifizetés folytán nem csökken a törzstőke összege alá.

Osztalékelőleg esetén az új szabály szerint már nem szükséges a tagok külön kötelezettségvállalása az előleg visszafizetésére, azt maga a törvény tartalmazza, mint kötelezettséget, a Ptk. 3:186. § (3) bekezdése szerint.

Nem kerülhet sor osztalékfizetésre, ha annak – ugyancsak számviteli törvényben előírt (Szt. 39. § (3) bekezdése) – feltételei nem teljesülnek: a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét. Az új Ptk. idevágó szabályai szerint az ügyvezetőnek már nem kell a cégbíróságnak nyilatkozatot benyújtania az osztalékfizetés előfeltételeinek megvalósulásáról.

Forrás

Hozzászólások lezárva.