Elfogadták az adótörvényeket

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adóváltoztatásokat. A kormány javaslatára a családi adókedvezmény 2014-ben az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz.

A parlament döntésével a jövő évre is fenntartotta a bankadót és jóváhagyta a sertés áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentését, továbbá a három vagy több gyermeket nevelő szülőket foglalkoztatók adókedvezményének meghosszabbítását is.

Az Országgyűlés egy zárószavazás előtti módosítással lehetővé tette, hogy a nemzetgazdasági miniszter hatósági árassá tegye az elektronikus pénztárgépek és az adóhatóság közötti adatkapcsolatot biztosító szolgáltatást.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adótörvények parlamenti általános vitájában azt mondta, 2014 lesz az első olyan év, amikor nem lesz adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények. Szerinte a jövő év a vállalkozások számára a stabilitás, a kiszámíthatóság és az egyszerűsítés, a kiskeresetű családoknak pedig az adócsökkentés éve lesz. Tájékoztatása alapján a családi adókedvezmény kiterjesztése nagyjából 260 ezer kiskeresetű családot hoz az eddiginél kedvezőbb helyzetbe, akiknél így akár havi több tízezer forinttal is több pénz maradhat. Azok a családok, amelyek eddig nem tudták teljes mértékben kihasználni a kedvezményt, ezután azt az egyéni egészségbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék terhére vehetik igénybe.

Jövőre megszűnnek azok a korlátok, amelyek a hitelintézeteket megakadályozhatták abban, hogy elengedjék az adósok tartozását: a bankok által elengedett kölcsön akkor is adómentesnek minősül, ha a hitelt nem biztosítja a lakásra bejegyzett zálogjog, a hitelintézetnek pedig nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania, és közterheket fizetnie, ha azért nem számol fel kamatot, hogy a fizetésképtelen adós fizetőképességét helyreállítsa.

Új elemekkel bővült az illetékmentes vagyonszerzések köre. és egyszerűsödnek a lakás- és telekszerzés szabályai. Januártól illetékmentes lesz a házastársak közötti vagyonmozgás, ideértve a házassági vagyonközösség megszüntetésével történő vagyonszerzést is. Az első lakásvásárlókat támogatja az, hogy életkortól függetlenül kérhető az adóhatóságtól 12 havi pótlékmentes részletfizetés.

Változást jelent az is, hogy jövőre már nem kell telekadót fizetni a belterületi, egyhektáros vagy annál kisebb földek után, ha teljes területük mezőgazdasági művelés alatt áll.

A költségvetési bizottság egy korábbi módosító indítványában az áfacsalások és a számla nélküli értékesítés visszaszorításának igényével indokolta az élő- és a félsertés áfájának csökkentését, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta: “valamelyest talán az ár is csökkenhet”, de most nem a fogyasztói árakat érintő áfacsökkentésről van szó, hanem munkahelymegvédésről.

A képviselők – szintén a szakbizottság javaslatára – határoztak arról, hogy az adóhatóság mulasztási bírság mellett 12 napra bezárathatja azt az üzletet, amely megszegi a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos kötelezettségeket.

A kisadózó (katás) vállalkozók választhatnak majd a jelenlegi 50 ezer forintos tételes adó helyett 75 ezer forintosat is, hogy magasabb (81 300 forintos helyett 136 250 forintos) táppénz- és nyugdíjalapot szerezhessenek.

Forrás: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>