Előzetes regisztráció után kaphatnak adófelajánlást a civilek

Az erről szóló kormányzati előterjesztést hétfőn fogadta el az Országgyűlés 256 igen, 10 nem szavazattal, 72 tartózkodás mellett.

Az elsősorban az új polgári törvénykönyvvel (Ptk.) összefüggő törvénymódosítás szerint a feltételeknek megfelelő civil szervezetnek előzetes regisztrációval a rendelkező évet megelőző év szeptember 30-áig kell kérnie nyilvántartásba vételét. Az egy évre szóló jogosultság megállapításáról az adóhatóság dönt. Az ezzel kapcsolatos felülvizsgálat a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik.
Az adóhatóság minden év január 1-jén honlapján és a civil információs portálon keresztül is közzéteszi a kedvezményezettek adatait, amelyeket a rendelkező nyilatkozathoz rendszeresített elektronikus formanyomtatvány is tartalmaz, ezzel is segítve a felajánlásokat. Az adózók így előzetesen tájékozódhatnak arról is, ha összetéveszthető elnevezések fordulnak elő.
Tekintettel arra, hogy idén a határidők már nem tarthatók, az új eljárást először 2014. szeptemberi határidővel lehet alkalmazni 2015-re vonatkozóan.
A hétfőn elfogadott módosítás emellett tartalmazza a civil társaság – mint a polgári jogi társasági szerződéssel, jogi személyiség nélkül létrehozott szervezettípus – fogalmát, valamint létrehozásának és működésének feltételeit.

 

Forrás: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

Hozzászólások lezárva.