Kiemelt cél a kkv-k versenyképességének növelése

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a díjátadón a tárcavezető a kkv-k finanszírozása terén az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy 2012 őszén jelentősen, 320 milliárd forintról 1200 milliárd forintra emelte a kormány az Eximbank garantált forrásoldali keretét, amellyel lehetővé vált, hogy a bank kiterjessze tevékenységét a hazai beszállítókra, illetve az exportcélú befektetéseket is finanszírozza.

Hozzátette: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kkv-k hitelezésének javítása érdekében indított Növekedési Hitel Programot – amelynek köszönhetően a vállalkozások legfeljebb 2,5 százalékos kedvezményes kamatozású hitelhez juthatnak – pedig mind a piac, mind a bankszektor üdvözölte, a program ezért tovább folytatódik 2000 milliárd forintos keretösszeggel. A kkv-k finanszírozási helyzetét tovább segítheti, hogy a kormányzat erősíteni kívánja a refinanszírozási hitelprogramokat, garanciaprogramokat és a Széchenyi Kártya Programot – olvasható a közleményben.

A “Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerést Varga Mihály kezdeményezésére, az NGM szervezésében 2013. augusztusától kezdődően három kategóriában adják át.

Októberben “A hónap beruházója” elismerést a Continental Automotive Hungary Kft. képviseletében Rábai Dániel ügyvezető igazgató, “A hónap kis- és középvállalkozása” díjat a Bervina Kft. ügyvezető igazgatójaként Bernáth Ágota, a Thermoflash Kft. által elnyert “A hónap induló vállalkozása” címet pedig Székely Sándor feltaláló vehette át.

A “Díj a sikeres vállalkozásokért” célja, hogy elismerje, ismertté tegye és ösztönözze azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak Magyarország versenyképességének fokozásához, és példaként szolgálnak sikeres vállalkozások megvalósításához – közölte a tárca.

Forrás: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

Hozzászólások lezárva.