KKV adózás jövőre

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 2013. október 31-én rendkívüli ülést tartott, amelynek meghívott vendége Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt.Az ülésen a 2014. évi adótörvények módosítására megküldött MKIK javaslatcsomag szerepelt napirenden.

A Miniszter tájékoztatása szerint az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslatban a Kamara javaslatai közül a következők szerepelnek:

Kis- és középvállalkozások adókedvezménye:  
Mind a társasági adóban, mind az SZJA-ban módosul a beruházási hitelekre fizetett kamatok után érvényesíthető adókedvezmény. KKV-k a tárgyi eszköz beruházás céljából felhasznált kölcsöneikre tekintettel az adóévben megfizetett kamat 60%-ig adókedvezményt vehetnek igénybe. Az adókedvezmény 2013. december 31-ét követően megkötött hitelszerződések alapján vehető igénybe és az érvényesíthető összege nem haladhatja meg a 6 millió forintot.  Bővül a beruházási adóalap-kedvezmény alkalmazási köre: a szoftvertermékek felhasználási jogára is kiterjesztik az adózás előtti eredményt csökkentő tételeket.  K+F adóalap-kedvezmény kapcsolt vállalkozások esetében. A módosítás értelmében lehetővé válik, hogy az adózó a kapcsolt vállalkozása tevékenységi körében végzett kutatás-fejlesztési tevékenységének közvetlen költsége alapján megállapított adóalap csökkentő tétellel csökkentse az adózás előtti eredményét.

Nem jelentős összegű hiba a TAO-ban:
Nem jelentős hiba esetén nem kell önellenőrizni a korábbi évek bevallásait, azt a feltárás évének bevallásában kell figyelembe venni. A nem jelentős összegű hibán a számviteli törvényben meghatározott fogalmat kell érteni, illetve mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolót készítő vállalkozás esetén a mérlegfőösszeg legfeljebb 2 százaléka.

KATA változások:
Kisadózó vállalkozások tételes adójánál egyes esetekben csökken a tételes adó. Pl. többes jogviszonnyal rendelkező vállalkozónál, pl. ha a főállású kisadózónak már valahol van legalább heti 36 órás munkaviszonya (több munkaviszony esetén, együttesen), vagy egy másik vállalkozásban megfizetik utána a fizetendő vállalkozói járulékokat, ezekben az esetekben kisadózó vállalkozásában csak havi 25 ezer forint tételes adót kell fizetnie. (eddigi 50 ezer forint helyett)  KATA alanyok adójogi helyzetének javítása érdekében, lehetővé válik, hogy adóévre válasszák a helyi iparűzési adóban az egyszerűsített adóalap-megállapítási módszert.

Egészségügyi szolgáltatási járulék:
Megszűnik az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettsége a legalább 36 órás munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjas egyéni vállalkozóknak és a társas vállalkozásoknak az ilyen tagjuk után. Ezáltal a nem nyugdíjas vállalkozókhoz hasonlóan, tényleges jövedelem hiányában a nyugdíjas vállalkozóknak semmilyen járulékfizetési kötelezettségük nem keletkezik.

Hallgatói munkaszerződés járuléka:  
Azon hallgató, aki felsőoktatási intézményben, az intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben vagy külső gyakorlóhelyen – a képzés részeként – hallgatói munkaszerződés alapján végez munkát, mentesül a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól.

Reprezentáció elszámolása nyugta alapján:
Éttermi szolgáltatás költsége számla nélkül is elszámolható lesz, amennyiben igazoltan reprezentációs célból igénybe vett éttermi szolgáltatást bankkártyával, hitelkártyával egyenlítenek ki.

Bizonylatolás szabályainak változása:
Olyan nyugták esetén, melyek egyúttal az adott szolgáltatás igénybevételére is jogosítanak (Pl.: a színházjegy, menetjegy), elegendő a szolgáltatás időpontjának vagy időszakának feltüntetése, a kibocsátás kelte nem szükséges. A módosítás révén lehetővé válik az elektronikus nyugtakibocsátás.

USA dollárban történő könyvvezetés, EKB devizaárfolyam használhatósága:
A számviteli törvény módosítása, lehetővé teszi külön feltételek nélkül az USA dollárban történő könyvvezetést és beszámoló készítést, valamint a devizában fennálló tételek forintosításánál az Európai Központi Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyam alkalmazását.
A fenti változásokat tartalmazó törvényjavaslatról, várhatóan 2013. november 18-án lesz a parlamenti végszavazás.

Egyúttal felhívom szíves figyelmét, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságpolitikai és Szolgáltató Irodájában adó és számviteli kérdésekről is tájékozódhat, a 488-2132-es telefonszámon.

Forrás: http://www.kkvhaz.hu/cikk/1643-kkv-adozas-2014

Hozzászólások lezárva.