A Kúriáig vitte ügyét egy özvegy, akinek özvegyi nyugdíjra való jogosultságát arra hivatkozva utasították el, hogy korábban az ideiglenes özvegyi nyugdíjra vonatkozó kérelmével lekéste a határidőt.
A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot – amellyel a felperes özvegyi nyugdíj megállapítása iránti igénybejelentését elutasította – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 45. § (1) bekezdésére és a 45-46. §-aira hivatkozással helybenhagyta, mert a felperes igénybejelentése a jogszerző elhalálozása után több mint 18 hónappal érkezett és mivel részére ideiglenes özvegyi nyugdíj nem került megállapításra, így özvegyi nyugdíjra sem jogosult.
A munkaügyi bíróság a Tny. 45. § (1) bekezdése, 46. § (1) bekezdés f) pontja, 47. § (1)-(3) bekezdései alkalmazásával a felperes keresetét elutasította – olvasható a Kúria tájékoztatójában. Az ítéleti érvelés szerint az özvegyi nyugdíjra való jogosultság elsődleges feltételeit a Tny. 46. § (1) bekezdése tartalmazza, azok megvalósulása esetén a társadalombiztosítási szerv ideiglenes özvegyi nyugdíjat állapít meg, ami az elhunyt házastárs halálától számított legalább egy évig jár. A felperes az özvegyi nyugdíj iránti igényét elkésetten, a házastársa halálától számított egy éven túl terjesztette elő, részére ideiglenes özvegyi nyugdíj nem jár, ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultság hiányában pedig özvegyi nyugdíj sem állapítható meg. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a Tny. 45-47. §-ai, 69. § (1) bekezdése, 80. § (6) bekezdése megsértésére hivatkozott.
A Kúria Tny. 47. § (1) bekezdésének és 64. § (1) bekezdésének együttes értelmezésével kifejtette, hogy főszabály szerint egy évig, a különös szabályok alapján a 47. § (1) bekezdésben meghatározott időpontokig járó özvegyi nyugdíj addig igényelhető, illetve addig állapítható meg, amíg az igényléstől visszaszámított hat hónapon belül lehetőség van a jogosultság megszerzésére, legalább egy havi ellátás megállapítására. A felperes házastársa elhunytától számított egy évig szerezhetett jogosultságot az ideglenes özvegyi nyugdíjra, ezért igénybejelentését a házastársa elhunytától számított 1,5 éven belül kellett volna előterjeszteni ahhoz, hogy a Tny. 47. § (1) bekezdése szerint jogosultságát az alperes megállapíthassa.
Özvegyi nyugdíjra jogosító szabályokat tartalmaz a Tny. 47. § (2) bekezdése is, a jogosultság vagylagosan megállapított többletfeltételeit, amelyeknek a házastárs halálakor kell fennállniuk az a)-c) pontok tartalmazzák. A rendelkezésnek „az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki” szövegrésze – helyesen – nem értelmezhető önálló feltételként. A szabály vitatott szövegrészéből az következik, hogy özvegyi nyugdíj megállapítására legkorábban az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnése után kerülhet sor, az azonban nem, hogy az özvegyi nyugdíjra az előírt jogosultsági feltételekkel egyébként rendelkező azon személyek, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjban azért nem részesültek, mert azt – bármely okból – nem, vagy legalább 1,5 éven belül nem igényelték, ne szerezhetnének jogosultságot.
A munkaügyi bíróság téves jogértelmezés eredményeként jutott arra a következtetésre, hogy a Tny. 47. § (1) és (2) bekezdése az özvegyi nyugdíj igénylésére egy éves határidőt állapít meg, amelyet a felperes elmulasztott. Téves az ítélet azon jogértelmezése is, amely szerint az ideiglenes nyugdíj megállapításának hiánya önmagában kizárja az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megállapítását. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet és az első- és másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra a Tny. 47. § (2) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálatára kötelezte.