Gyakori, hogy az adózó azért nem tud eleget tenni adókötelezettségének, mert vevői nem egyenlítették ki a számlát. Rendezhető-e a NAV-val szembeni tartozás ilyen követelés beszámításával? „Egy kft.-nek az egyik legnagyobb vevője rendszeresen jelentős késedelemmel utal. Emiatt folyószámlahitelt vett fel a társaság, viszont már ez sem elég. Tartozás keletkezett a NAV felé, az inkasszót nyújtott be. Jelen pillanatban a bizonyos vevő lejárt tartozása nagyságrendileg megegyezik a folyószámlahitel + a NAV inkasszó összegével. Van-e mód arra, hogy a kft. felajánlja a NAV számára a vevői tartozást oly formában, hogy az adótartozást a vevői tartozása összegéig a vevő bankszámlájáról hajtsa be? Ha igen, milyen feltételekkel? Ha nem, akkor van-e más megoldás a vevői tartozás beszámításával történő NAV tartozás rendezésére?”
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 14. § (1) bekezdésének c) és d) pontjai szerint az adózó az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása) érdekében köteles jogszabályban vagy e törvényben előírt bevallásra, adófizetésre és adóelőleg fizetésére.
Az Art. 35. § (1) bekezdése alapján az adót az e törvényben vagy más törvényben meghatározott esedékességekor az köteles megfizetni, akit arra jogszabály kötelez. A levont adót, adóelőleget annak kell megfizetnie, aki azt levonta. A beszedett adót az adóbeszedésre kötelezett fizeti meg.
Az Art. 37. § (2) bekezdése kimondja, hogy az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság számláján a befizetést jóváírják.
Az Art. 144. § első mondata értelmében az adóhatóság alkalmazottja – ha e törvény másként nem rendelkezik – a végrehajtási eljárásban az egyes végrehajtási cselekmények foganatosításakor a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendelkezéseit alkalmazza.
A Vht. 110. § (1) bekezdése alapján, ha az adósnak harmadik személlyel szemben követelése van, illetőleg az adós harmadik személlyel olyan szerződést kötött, amelyből később követelése keletkezik, a végrehajtó a követelést lefoglalja, egyúttal a harmadik személyt nyilatkozatra hívja fel, figyelmeztetve őt a 112. és 113. § szerinti jogkövetkezményekre.
A fentiek alapján tehát az adókötelezettségek teljesítése – így az adó megfizetése – adózót terheli, amelynek az Art.-ban meghatározott módon tehet eleget, amely alapján azonban nincs lehetőség arra, hogy a kérdés szerinti módon egy vevői követelés „beszámításával vagy átruházásával” teljesítse ezt.
Ha az adózó a teljesítésre nyitva álló határidőn belül nem tesz eleget az adófizetési kötelezettségének, akkor azt az adóhatóság egy végrehajtási eljárás keretében kísérli meg érvényesíteni, amelynek során lehetősége van a vevői követelés lefoglalásra. Amennyiben adózó nem tud eleget tenni adófizetési kötelezettségeinek, akkor – az egyéb törvényi feltételek fennállása mellett – kezdeményezhet fizetéskönnyítés iránti eljárás az adóhatóság előtt; illetőleg a vevői követelések rendezése érdekében javasolta, hogy keresse fel jogi képviselőjét, aki részletes tájékoztatást tud adni ennek peres és nem peres úton történő lehetőségeiről.