Tételes áfa összesítő jelentés – több információ a hivatalnak és az adózóknak!

Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok szerint az adózók többsége a jogszabályi áfméelőírásoknak megfelelően járt el.

Az év elején elsősorban a nagy forgalmat bonyolító, jelentős mennyiségű számlával rendelkező cégeknek okozott nehézséget a 2 millió Ft feletti áfá-t tartalmazó számlák kigyűjtése, program hiányában még „kézi módszerrel”.

Néhány esetben fordult csak elő, hogy eltérés mutatkozott az értékesítő és a beszerző által bejelentett számlák között, de ezek a differenciák többnyire a jogszabályok nem megfelelő értelmezéséből adódtak. Így például megtörtént, hogy a vevő a fordított adózás alá eső ingatlan vásárlásról adott be tévesen adatlapot, vagy az értékesítő tételes számla szintű nyilatkozatot nyújtott be, ugyanakkor a vevő – helytelenül – összevont összesítő nyilatkozatban szerepeltette a számlák összegét.

A belföldi áfa-összesítő jelentés jelentőségét ellenőrzési szempontból elsődlegesen az adja, hogy kiváló alapot jelent a tételes számlaadatok összevetése által a számlázási láncolatok, valamint a be nem vallott fizetendő áfa feltárására, mégpedig a bevallási adatok felhasználásával, az adózókkal való kapcsolatfelvételt megelőzően. Ennek a munkának a jelentősége abban is áll, hogy a megtörtént gazdasági eseményhez közeli időben gyorsan és hatékonyan, „íróasztal mellől” kiszűrhetők a tisztességtelen piaci szereplők, akiknek a látókörbe kerülése, indokolt esetben az adózók köréből történő törlése a jogkövető magatartást folytató adózók versenyhátrányát is csökkenti.

2013-ban a rendelkezésre álló számla adatok alapján több esetben is felmerült olyan fiktív számlázási láncolat gyanúja, ahol a számlázási lánc elején lévő adózó az áfát visszaigényli, míg a láncolat végén lévő utolsó adózó az áfát nem fizeti meg. Ilyen esetben a számlázási folyamatban résztvevő valamennyi adózónál vizsgálatot rendeltek el.

2013. július 1-jétől az adózóknak is lehetőségük van az áfa-összesítő jelentés adatainak lekérdezésére a Kormányzati Portálon (http:// ) elérhető Ügyfélkapun keresztül. Így az adózók is ellenőrizhetik, hogy  partnerük teljesítette-e az adókötelezettségét.

Forrás: Magyar Könyvelők Országos Egyesülete

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>