Levonható-e kilépéskor a munkavállaló munkabéréből az a szabadság, amit az időarányosan járó szabadságon felül vett ki? A régi Munka törvénykönyve (Mt.) külön rendelkezett arról, hogy amennyiben a munkavállaló a munkaviszonya megszűnésének időpontjáig több szabadságot vett igénybe annál, mint amennyi a munkáltatónál töltött időre megillette volna (néhány kivételtől eltekintve – például a munkavállaló nyugdíjazása, halála vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése), köteles volt visszafizetni a különbözetre kifizetett munkabért.
A munkajogászok egyik csoportja azon az állásponton van, hogy mivel az új Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmaz a túlvett/túladott szabadságok visszafizetésére, így az nem követelhető vissza. Azaz, ha a munkavállaló a munkáltatónál töltött idő arányában a részére járó szabadságnál többet vett igénybe, a „többletre” járó, már kifizetett munkabért a munkáltató jogszerűen nem követelheti vissza.
A munkajogászok másik csoportja azon az állásponton van, hogy a túlvett szabadságra járó díjazás jogalap nélkül kifizetett munkabérnek minősül, így az visszakövetelhető az Mt. 164.§ szerint. Az előző csoport ezt az álláspontot azért vitatja, mert megítélésük szerint nincs szó tévedésről vagy túlfizetésről, hiszen az adott szabadságnapokat teljesen szabályosan és megfelelően adták ki, számolták el, továbbá álláspontjuk szerint nem véletlen, hogy az új Mt.-ből kimaradt a visszakövetelésre vonatkozó rendelkezés. A szabadság idejére járó távolléti díjat a törvényi előírások alapján számfejtette a munkáltató, azaz volt jogalapja a kifizetésnek.
A fentiek alapján a tökéletes választ a bíróságok jövőbeni gyakorlata fogja megadni. A munkabérből a régi Mt. alapján sem lehetett levonni a különbözetet, csak ha ahhoz a munkavállaló hozzájárult (erre a jelenleg hatályos szabályok szerint is van lehetőség a dolgozó hozzájárulása alapján).