Újabb szocho-kedvezmények jönnek

A gyes és a gyed folyósítása mellett is dolgozhatnak a jövőben a kisgyermekes anyák a gyermek egyéves kora után. Az egy- és kétgyermekesek esetében változatlan formában fennmaradnak a jelenleg is meglévő munkaadói kedvezmények. A három-, illetve többgyermekeseket foglalkoztatóknak az érintett munkavállalók után három évig egyáltalán nem kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót, s további két évig csak az 50 százalékát kell leróni. Az egy-, illetve kétgyermekesek esetében a hatályos kedvezmények maradnak érvényben.

DieRechte der Kinder

Újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében – jelentette be egy mai konferencián Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális és családügyekért felelős államtitkára.

Négy konkrét intézkedésről döntött a kormány a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.

Utóbbi lényege, hogy a három- és többgyermekes anyákat foglalkoztató munkáltatók esetében kiterjesztik a munkahelyvédelmi akciótervben már meglévő szociális hozzájárulási adókedvezményt. Ennek lényege, hogy három évig egyáltalán nem kell az érintett dolgozók után megfizetni a szociális hozzájárulási adót. További két évig csak a szocho 50 százalékát kell a munkáltatóknak befizetniük az érintett munkavállalók után. Az egy-és kétgyermekesek esetén a jelenleg hatályos kedvezmények maradnak érvényben.

A hatályos szabályok szerint a gyermekgondozási díj (gyed), a gyermekgondozási segély (gyes), valamint a gyermeknevelési támogatás (gyet) folyósítása alatt vagy azt követően foglalkoztatott munkavállalók után kevesebb szociális hozzájárulási adót (szochót) kell fizetniük a munkáltatóknak. A foglalkoztatás első két évében a bruttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százalékának, a harmadik évben pedig a 14,5 százalékának megfelelő kedvezmény vehet igénybe a munkáltató a szociális hozzájárulási adóból. Ez lényegében azt jelenti, hogy az első két évben bruttó 100 ezer forint jövedelemig nem kell megfizetni a szochót, a foglalkoztatás harmadik évében pedig 27 százalék helyett csak 12,5 százalék terheli az első 100 ezer forintot. Részmunkaidő esetén időarányosan csökkenteni kell a kedvezményalap 100 ezer forintos felső határát. Az egy- és kétgyermekesek esetében az elmondottak szerint a jelenleg hatályos szabályok maradnának érvényben.

A bevezetendő diplomás gyeddel lehetővé válik, hogy a felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkező anya a gyermek egyéves koráig gyedre szerezzen jogosultságot, ezt követően pedig gyes mellett végezheti a tanulmányait.

A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a gyedet.
Az intézkedésekkel a kormány célja az volt, hogy megerősítse a gyermekes családokat és további gyermekvállalásra ösztönözzön – ecsetelte Soltész Miklós. Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben. Ebben nincs benne az ugyancsak január 1-jével induló kiterjesztett adó- és járulékkedvezmény-rendszer 50 milliárd forintos összege, amely az érintett családoknál maradhat jövőre.

Forrás:

http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Munkaltatok_figyelem_Jonnek_az_ujabb_szocho_JL1EY1#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_weekly

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>